A Beszéd Határok Nélkül egyesület
Hétfő 2005. november 21. , írta Petra, PSFrédaction
- Az egyesület története -
A Beszéd Határok Nélkül egyesület 1991-ben alakult, s céljai a következők:
elősegíteni az interkulturális megközelítés terjedését a Franciaországban tartózkodó külföldi származású személyekkel foglalkozók körében. Ide tartoznak a mentális betegségekkel foglalkozó szakemberek (pszichiáterek, pszichológusok, pszichoanalitikusok) éppúgy, mint a szociális dolgozók és az érintett egyesületek.
előmozdítani az interkulturalitás területén végzett kutatásokat és a nemzetközi kommunikációt, szem előtt tartva a modern világ átalakulását és a mai társadalmak „multikulturális” mivoltát.
A Beszéd Határok Nélkül egyesület a kezdetektől fogva az alábbi két, egymást kiegészítő tevékenységre támaszkodik:
az interkulturalitás körébe tartozó tudományokon belüli szellemi és kutatómunkára (oktatás, képzés, publikációk);
arra a konkrét gyakorlati munkára, amely egyrészt az érintett rétegek számára létrehozott szakrendeléseket, másrészt az orvosi és szociális szférával kialakított együttműködést jelenti (hálózati munka).
Az egyesület tehát különböző területek határmezsgyéjén tevékenykedik, s így kapcsolatot teremt
az egészségügy és a szociális ügyek,
a klinikai pszichopatológia és a kutatások,
valamint az olyan különböző, érintett tudományágak között, mint pl. a pszichoanalízis, az antropológia és a szociológia.
- Tevékenységi kör -
Több kulcsterület:
az interkulturalitás ismertetése széles körben, képzések indítása;
klinikai transzkulturális rendelésének létrehozásában történő részvétel;
hálózati tevékenység: a RESPIRE hálózat;
kutatás, konferenciák és kongresszusok szervezése, publikálás;
az interkulturális megközelítést a gyakorlatban alkalmazó, közös célokkal rendelkező szakemberek nemzetközi hálózatának létrehozása;
Az egyesület tagja a FEDEPSY-nek (Fédération Européenne de Psychanalyse et Ecole de Strasbourg - Európai Pszichoanalítikusok strasbourgi Szövetsége és Iskolája). A FEDEPSY konzultációs és részvételi joggal rendelkezik az Európa Tanácsban. A Beszéd Határok Nélkül a FEDEPSY tagjaként az Európa Tanács Nemzetközi nem kormány-szervezeteinek (INGO) munkájában is részt vesz (ld. „Nemzetközi tevékenység” rovat).
- Elérhetőség -
parole-sans-frontiere@noos.fr
Fax / üzenetrögzítő: 00 33 (0) 3 88 14 03 43
- Népszerűség
- 3407 x
- Kulcsszavak :
